Egy fiatal zenebolond gondolatai

LEMEZKRITIKÁK

LEMEZKRITIKÁK

Tankcsapda - Élni vagy égni

LEMEZKRITIKA

2018. június 07. - M4TTH3W

A magyar hard rock/metalzene legkiemelkedőbb formációja kétségkívül debreceni Tankcsapda zenekar. A frontember Lukács László már 1989 óta űzi az ipart megállás nélkül, a trió másik két tagja azonban többször cserélődött már az évek során.

Mivel az Élni vagy égni album 15 éves lesz idén, Lukács pedig pont ebben az évben töltötte be ötvenedik életévét (Isten éltesse!), így aktuálisnak tartom a mai bejegyzést erre a lemezre szánni.

A lemez kezdésének egy nagyon korrekten odamondogatós dal adja meg a módját. Senki nem menekül. Sajnos a világban jelen van az, hogy egy embert elítélnek és kiközösítenek, csak azért mert más mint ők. Ez gyakran megesik gyerekek között is, felnőttek körében meg aztán pláne, pedig nekik kéne egy kicsit toleránsabban és ésszerűbben nézni a világra, na meg elfogadni azt, hogy az emberek különböznek egymástól és ez így van rendjén. Vannak ilyen hülyék. Nekik szól ez a dal, Lukács Laci rendesen kiosztja ezeket az utálkozó személyeket. Meg is érdemlik. A dal rendesen odacsap, minden másodperc egyre növeli a feszültséget a hallgatóban. Az Ébresztő fel című szerzemény folytatja az albumot, egy kicsit gyorsabb ütemet kapott mint a kezdés, de nagyon dallamos, és igazán alulértékelt nóta, véleményem szerint sokkal nagyobb figyelmet kéne, hogy kapjon. Tankcsapda zene nem maradhat igazi Tankcsapda szöveg nélkül, a dal üzenete az, hogy élvezzük az életet amíg lehet, mert bizony nem tart örökké (legalábbis én így értelmeztem, aztán ki mit szűr le belőle). A címadó nóta tulajdonképpen önmagáért beszél: élsz, vagy égsz (magyarul normálisan éled az életed, vagy tönkreteszed magad a saját hóbortjaiddal, ez megint a saját értelmezésem). A Tankcsapdától nem áll messze a romantika témája, rendszeresen szó esik a szerelemről, mint alapvető emberi érzelemről. A Szappanopera egy ilyen dal. Kicsit érdekes megfogalmazással, de azért le lehet szűrni, hogy a dal témája a szerelem, a maga Lukács Lacis kontextusába vegyítve, majd megzenésítve. A címhez híven tényleg a szappanoperák jellegzetességeit meséli el nekünk a “költő”, persze az kicsit gyerekes lenne, ezért érdemes többször meghallgatni és értelmezni a dalszöveget. A Szextárgy nevéhez híven egy mocskosan perverz dal (még nálam is perverzebb). Aki ismeri a szado -mazo (BDSM) pornót, annak sokkal könnyebb lesz kiismerni magát az egész cuccot. A dal veszettül erős gitárriffekből építkezik, amiket kiegészít a nagyon ütős hangzású dob, gyilkos lenne HA arról szólna a dal, azonban itt egy másik témában durvulnak el a dolgok (remélem nem kell magyarázkodjak). A Be vagyok rúgva a zenekar egyik legismertebb számai közé tartozik, nyilván a fülbemászó ének és a punkos háttér tette ezt slágerré. A “lírai én”-t elhagyta a barátnője, ezért alaposan becsiccsentett az este, aminek hát minden tapasztalt ember ismeri a következményeit. Hetedik dalhoz érkezvén szembe találjuk magunkat az Élni vagy égni legagresszívabb tagjával, amelynek címe A kísérlet száma. A dal alapvetően az emberi társadalom romlottságáról szól, ami egy nagyon durva, kicsit nu metal-os témával van vegyítve (mire a tengerentúlon már lecsengett ez a hullám, ide még csak akkor fészkelte be magát), és nagyon királyul szól. Újabb slágert kapunk az Adjon az ég képében, annyira dallamos és annyira fülbemászó, hogy valószínűleg még 20-30 év múlva is ismerni fogják. A szövegen nem nagyon van mit értelmezni, már a cím is mindent elmond. Nyolcadik a sorban a Pogó, nagyon gyors és nagyon rövid, nem meglepően pogóra íródott kis szerzeményről beszélünk, ami, mint a dalban is elhangzik, nem egy tánc. Elérkeztünk az utolsó nagy dobáshoz, az Örökké tart című tanker-himnusz teljesen jogosan kapta meg anno az Év dala kitüntetést. Akusztikus számról van szó, és ordít a szövegről, hogy Lukács tollából származik, annyira jellegzetesen Tankcsapdás a fülétől kezdve egészen a hatalmas farkáig. Az út során visszanézünk a kezdetre, hogy utána elérhessük a végét (ez nagyon művészi akart lenni, ami valószínűleg nem sikerült, és amúgy a dal címe Kezdet és vég). Nagyon kis ügyesek a riffek, meg úgy a szöveg is, ezeknek az ötvözete pedig bizony nem papír hanem kőkemény TANKCSAPDA (tudom hogy sokat szerepelt eddig az a szó, hogy TANKCSAPDA, de akkor is a TANKCSAPDÁRÓL beszélünk, ami kicsit olyan mint a TANKCSAPDA). Ez a dal is sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, ezt gyakorlatilag el lehet mondani a korong összes daláról. Utunk végére érkeztünk, megkapjuk jutalomként a fegyvert, ami a fény ( mivel az utolsó szám címe az, hogy A fény a fegyverem). Nagyon rejtetten el van benne rejtbe egy kis társadalomkritika is, gyakorlatilag a fény lehet az egyetlen fegyver, mert a hatalom sötétségben tart minket, és nem látjuk, mi vesz körül valójában.

Összességében a Tankcsapda egy tökéletes albumot hozott a világra 2003-ban, a maga egyediségével és struktúrájával. a bejegyzés kicsit szövegorientáltabb volt, ennek csupán annyi az oka, hogy a Tankcsapdáról van szó, és Lukács László szövegeiről (ami nem mellesleg már érettségi tétel is volt!).

Pont: 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://femzene.blog.hu/api/trackback/id/tr2314030066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása