Kevesebb mint egy hónap választ el bennünket a zenetörténelem egyik legnagyobb tragédiájának első évfordulójától: a Linkin Park frontember Chester Bennington öngyilkosságától. A világhírű énekes tragikus halála az egész világot megrázta, engem is letargiába taszított egy hétre. Halálának módja önakasztás volt, barátja, a szintén önakasztás által májusban elhunyt Soundgarden, illetve Audioslave énekes Chris Cornell születésnapján. Az a bizonyos 2017 július 20-adika minden Linkin Park fan agyába beleégett egy életre. Emlékszem aznap pont egy városban voltam, az egyik jóbáratomnál töltöttem el néhány napot, mivel akkor volt a születésnapja. Kint ültünk az erkélyen, és éppen a Facebook-ot nézegettem, mikor az egyik rockzenével foglalkozó hírportál cikke szerint Chester Bennington, a Linkin Park énekese öngyilkos lett. A lélegzetem is elakadt. Megmutattam haveromnak és ő se akarta elhinni. Legszívesebben utána mentem volna a halálba, de végül arra jutottam, ha neki meg kellett halnia, legalább nekem ne kelljen. Chester halála egy teljes hétig tartódepressziót okozott nekem, de végül sikerült elfogadnom a tényt és továbblépni (miközben ezeket a sorokat írom, legszívesebben sírnék a gyász miatt, amely most felerősödött bennem). Az album turnéját félbehagyták, azonban a rajongók együttérzőek voltak, és nem kérték vissza a pénzt a már megvásárolt jegyekért. A Linkin Park tartott egy nagykoncertet Chester emlékére, olyan vendégszereplőkkel, mint a Korn Jonathan Davis-e és a System Of A Down Daron Malakian-ja, emellett kiadtak egy koncertlemezt One More Light címmel, ami a turné megtartott koncertjein eljátszott dalokat tartalmazza. Azon az estén a Tankcsapda is megemlékezett Maradj velem című feldolgozásukkal a néhai frontemberről a saját koncertjükön. Chester életművének utolsó ereklyéje a Linkin Park One More Light című lemeze, amelynek pop-os hangzásáért kemény bíralásban részesült a zenekar a rajongók felől (az még csak olaj volt a tűzre, hogy Chester amúgyis nehezen tudta elviselni a negatív kritikát). Ez az első olyan lemez, amiről úgy írok kritikát, hogy nincs meg nekem itthon, fizikai formában.

A lemez a Nobody Can Save Me (Senki nem tud megmenteni) című dallal indít, ahol már érezhető, hogy a Linkin Park az évek során a nu metal-ról lassan, kis lépésekkel, de pop-ra váltott. A cím (meg úgy az egész lemez) teljesen új értelmet nyert a történtek után, sajnos tényleg senki nem tudta megmenteni Őt. Én kifejezetten szeretem ezt a számot, szép, dallamos. A szöveg végtelenül depresszív (csak úgy mint az egész lemez), ez a korong egy segélykérés volt Chestertől (és bizony senki nem vette a lapot). Az “I'm dancing with my demons” (Táncolok a démonaimmal) sor azóta is egy pillanatnyi levertséget kelt bennem, ahányszor hallom ezt a dalt. A Good Goodbye (Jó viszlát) egy rap-orientált darab, főszerepben Mike Shinoda , Pusha T és Stormzy (utóbi kettőről sosem hallottam még) áll, azonban a refrént Chester énekli. Jól nyomják azt, amit kell, nem Eminem módjára tolják, de nem is sokkal gyengébben. Jó a beat, Mike különösen indulatosan mondja a magáét, a másik két rapper is egész jól adja. Ugyanolyan depresszív szövegvilág, búcsú mindentől, és egy új úton való elindulás (sajnos a mi Chesterünk meg is tette). Harmadik a Talking to Myself (Magamhoz beszélve), amelynek bizony azon a bizonyos július 20-adikán jött ki a videóklipje, pár órával a halálhír előtt. A szám egy igazi koncertre való energiabomba, viszont a szöveg közel sem a szórakozásról szól, hanem Chester gondolatairól (aminek ugyebár semmi köze nincs a boldogsághoz). Ez a One More Light album egyik legismertebb száma, nyilván mert ez a legpörgősebb (amit bizony a soproni Volt fesztiválon is telitorokból skandáltak a rajongók, három héttel a szomorú esemény előtt). Én is nagyon szeretem ezt a számot, viszont egyáltalán nem derít jókedvre, ahogy egyetlen Linkin Park szám sem (nem is ezért hallgatom őket). A Battle Symphony (Csata-szimfónia) megint csak egy tökéletes szerzemény, gyönyörű énekhang és dallamos zenei alap ötvöződése. A szöveg ugyanúgy depresszív, azonban megbújik benne egy pici optimizmus, a lírai én (vagyis Bennington) ahányszor elesik, feláll és nem adja fel (bar így tett volna akkor is). Nagyon szeretem ezt is. Az Invisible-ben (Láthatatlan) kizárólag Mike Shinoda énekel, nem rossz, szeretem is a hangját, de nem igazán illik bele a kontextusba (ezért nem fogok pontot levonni). Ha valakinek bejön ez, és a többi Shinoda-s cucc erről a lemezről, annak tudom ajánlani a srác nemrég megjelent Post Traumatic című szólóalbumát (olyan mint ezek a számok csak még jobbak). A Heavy (Nehéz) volt az első dal a korongról, amelyhez a zenekar klipet forgatott, majd kiposztolta az internetre még a lemez előtt, amolyan előzetesként. Az emberek már itt elkezdték köpködni az egész csapatot, mert a nagy sikert arató, jól dicsért The Hunting Party után senki nem várt ilyen színtű poposodásra. Nekem már akkor tetszett az egész koncepció, bizony minőségi popzenéről van itt szó kérem. A számban szerepel egy Kiiara nevű énekesnő is, és egy nagyon szép duettet adnak elő ketten. A szöveg témáját nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni: Miért olyan nehéz minden (“Why is everything so heavy”)? Ez egy olyan kérdés, amire Chester ezen a világon nem kapott választ, ezért elment egy másik világba, hátha ott majd kap (azonban onnan már nem tudott visszajönni sajnos). Újabb Mike Shinoda-szerzemény következik a Sorry For Now (Sajnálom mostanra… vagy valami ilyesmi) képében, valamivel tetszetősebb, mint az előző, de akkor sincs helye ezen a lemezen már bocsánatot kérek. Értem én, hogy Mike is a Linkin Park tagja és tud énekelni, de ennek a bandának az énekese akkor is Chester Bennington marad még világ a világ. A dal nem rossz, de nem illik bele az összképbe. A szöveg itt sem a legvidámabb, de közel nem olyan depresszív mint az IGAZI énekes szövegei voltak (annyit megjegyeznék, hogy egy pár másodpercig Chester motyorékol valamit a dal felénél, illetve az utolsó refrénben kórusként is jelen van). Visszatér a mi alacsony, gyémánttorkú sztárunk, a Halfway Right (Félúton jobbra) egy nagyon ügyes darab, szépen szól a zongora, a dob és maga az ének is. A dalban megbújt egy jellegzetes popos klisé is, Chester nananázása, amit én személy szerint el tudok viselni, itt legalább normálisan hangzik, akkor is, ha csak töltelék. A címadó szám jön (One More Light = Még Egy Fény), ami mellett nem tudok csak úgy elmenni. A leglassabb, legdrámaibb alkotás ezen a korongon. Ez a szám különös helyet foglal el a szívemben, minden hallgatáskor a sírás kerülget (olyasmi, mint a Red Hot Chili Peppers Wet Sand-jénél, talán még intenzívebben). A legdepresszívebb szövegvilággal rendelkezik ez a mestermű, Chester természetfelettien gyönyörűséges hangja itt bontakozott ki legjobban. Ez a 4 perces szerzemény a tragédia után teljesen új értelmet nyert, a frontember halála még borúsabbá tette az amúgyis borzasztóan érzelmes dal hangulatát. Chester Bennington (tudom, hogy sokszor mondom azt, hogy Chester, de magasról teszek rá, a történelem egyik legnagyobb zenészéről beszélünk jelenleg, és megérdemelné, hogy akár ezerszer megemlítsük név szerint egy bejegyzésben, csak a kritika nem elég hosszú ahhoz) életének utolsó zeneszámához érkeztünk, melynek címe Sharp Edges (Éles szélek… nagyjából…). Akusztikus gitár adja az alapot, az elektronikus effektek egy csipetnyi country-s hatással látják el a zenét. A dal hangzása fölöttébb vidám, ami viszont nem mondható el a mondanivalójáról. Sok rossz dolog történik velünk életünk során. Ezek a rossz dolgok mind azért vannak, hogy próbára tegyenek minket. Ha sikerül legyőzni őket, erősebbek leszünk. Chester is erősebb lett tőlük. Legalábbis Ő ezt mondta, mi meg ezt hittük. Ezt a szerzeményt is egy teljesen mas szemszögből vizsgáljuk, mióta annak szerzője itthagyott minket: az Ő távozása a mi életünkben egy kifejezetten rossz dolog, viszont tovább kell lépnünk, hogy erősebbek lehessünk, hiszen ő tanított erre minket.

Összességében azt kell hogy mondjam, ez az eddigi legérzelemdúsabb dolog, amit én valaha életemben csináltam (és baromira büszke vagyok rá). A Linkin Park azt nyilatkozta, hogy folytatni fogják, aminek körülbelül annyi értelme lenne, mint a Repiblicnak Cipő nélkül, vagy a Queen-nek Freddie Mercury nélkül (persze ezek is folytatták, aminél én nagyobb tiszteletlenséget még életemben nem láttam). Ha folytatják is, valószínűleg egy ilyen Mike Shinoda-féle rappelgetős-énekelgetős műfajban viszik tovább azt, amit Chesterrel elkezdtek (mert addig a Linkin Park bizony egy nagy nulla volt). Én az albumot imádom, és szubjektív véleményem szerint ez a lemez hordozza magában a legtöbb értéket a világon. Az az ember, aki emberek százezreinek segített a zenéjével, nem tudott saját magán segíteni, mi pedig nem segíthettünk rajta.

Chester. Köszönöm, hogy a zenéiden keresztül segítettél rajtam, amikor padlón voltam. Emléked örökké őrizni fogom a szívemben, és örülök, hogy egy kicsit te is az életem része voltál, vagy és leszel is. Papolhatok itt, amennyit csak akarok, hiszen te magad mondtad, a végén már úgysem számít. Nyugodj békében, Chester Bennington, hamarosan találkozunk.

A Linkin Park tagjai: Chester Bennington énekes (örökké az lesz, hiába nincs már köztünk), Mike Shinoda énekes , rapper, gitáros és zongorista, Joseph Hahn DJ, Brad Nelson gitáros, David Michael Farrell basszusgitáros és Rob Bourdon dobos.

Pont: 10/10