Napjaink kedvenc halloweeni partyról szökött emberekből álló csoportja 2014 októberében szabadította a világra ötödik nagylemezét, 5.: The Gray Chapter (5.: A szürke fejezet) címmel. Mivel már javában készül ennek a folytatása, úgy gondoltam aktuális lenne erről írni.
A Slipknot első albuma 1999-ben lett publikálva, és hidrogénbombaként robbant be a metal kultúrájába. A második album (Iowa) még dühösebbre és őrultebbre sikeredett, amely vitte tovabb a zenekart a maga utjan. 2002-ben a zenekar ideiglenesen feloszlott, majd 2004-ben tértek vissza harmadik albumukkal (Vol.3: The Subliminal Verses), amely egy fokkal dallamosabb irányba indította el maszkos hőseinket. A negyedik nagylemez megint egy kisebb szunet utan latott napvilagot 2008-ban, ez az All Hope Is Gone címet kapta. Ezt a korongot a mai napig a banda leggyengébb alkotásaként tartják számon, azonban mentségére szóljon, hogy a Slipknot egyik legnépszerűbb száma, a Psychosocial is ezen a lemezen található, mint negyedik track.
El is jutottunk hát kritikánk témájához, amely teljesen más szemszögből közelített meg minden lehetséget részletet, és véleményem szerint a Slipknot legvegyesebb alkotása. Az albumról két kulcsfontosságú személy hiányzik, a 2010-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Paul Gray basszusgitáros (RIP), illetve 2013-ban személyes okok miatt elbocsájtott Joey Jordinson dobos (ez a bizonyos személyes ok az volt, hogy Joey izomzatát egy csúnya betegség támadta meg, és gyakorlatilag mozogni alig tudott).
Az album az XIX című dallal indít, melynek elején Corey azt mondja, ez a dal a holtaké. A dalban mindenféle speciális hangszer megtalálható, a zenei alap vélhetően Shawn Crahan perkás műve. A dal egyébként tetszetős, szeretem mikor egy zenekar kipróbálja magát egy teljesen új témában, és az nem mondható rosszabbnak mint a régebbi dalok (khm Metallica). A dalban indulatos éneklés van, még nem mondható hörgésnek, azonban az utolsó sor bedurvul és egy komoly metalhörgésben fejezi be a számot. Azt egyébként megjegyezném, hogy amikor a dalnak teljesen vége van, hallható valami furcsa hangeffekt, mintha egy macska szenvedne épp.A második tétel Sarcastrophe névre keresztelve egy nyugodt indítással alapoz, azonban ritmusváltás következik, ahonnan már nincs menekvés. Aki azt hitte volna, hogy a Slipknot már nem tud durva zenét tolni, annak ezt az öt perces örjöngést ajánlott meglesnie. A dal második felében van egy gitár riff, ami minden rajongó agyába beleég és örökké ott marad, olyan veszett jó. A fura elnevezésű AOV (kicsit olyan mint a System Of a Downnál az ATWA) egy erős témával indít, majd a refrénnél veszi észre a hallgató, hogy a Slipknot mennyire érzelmes tud lenni néha (már ha a Vermillion Pt. 2-nél vagy a Snuff-nál nem sírta el magát). A tétel a második felében elcsendesül, azonban a haldokló lény még egyszer visszatér egy utolsó refrén kedvéért.A negyedik a sorban a The Devil in I, amely kétségkívűl az album egyik fénypontja. Minden benne van, ami egy ütős Slipknot slágerhez szükséges: fülbemászó gitártémák, Corey mesteri hangja, eszméletlen dobtémák és mindezek profin összehangolva. Ennél az alkotásnál kitérnék egy kicsit a klipre is. Érdekes a koncepció, a tagok különböző módon történő halálát követhetjük végig. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a turnétagok (Alessandro Venturella basszeros és Jay Weinberg dobos) tényleg nem teljesrangú részei a gépezetnek, ugyanis nekik nincs különleges haláluk, őket a többi tag szurkálja holtra. Furcsa számomra az is, hogy Corey még az All Hope is Gone korszakából származó maszkot viselve robbantja fel a saját fejét, holott amikor énekel, már az új álarcot viseli. Shawn persze hozza azt a bizarrságot amit elvárunk tőle, ő hal meg utolsóként, fél testét lángra lobbantva felakasztja magát.A soron következő Killpop egy számomra elég rendhagyó szerzemény, Corey számomra új stílusban énekel, és nagyon is jól áll neki. A dal egy érdekes dobritmussal kezd egy kis perka társaságában (mégse felesleges Pinokkió meg Pennywise), majd az AOV-hoz hasonlóan érzelmes, mégis ütős folytatásban van részünk. A nóta vége felé James Root elsüt egy rövidebb gitárszólót, ami nagyon Slipknotosra (magyarul: jól) sikerült (már amikor a Slipknot zenéjében van gitárszóló). A Skeptic az elhunyt basszusgitárosról szól, és a refrén elég heves erzelmeket tud kivaltani belolem: “The world will never see another crazy motherfucker like you…”. A Lech egyertelmuen a fejvesztett orultsegnek adja at magat, szerintem az egesz album leggyengebbje, ennek ellenere ez sem rossz dal. A Goodbye-nak eleg csak a cimet megnezni, visszater a Paul utan erzett gyász. Egy dallamos, ám szomorú számmal találjuk magunkat szemben, de azert a vege fele itt is eldurvulnak a dolgok. A Nomadic a Lech-el egyutt egy viszonylag atlagos Slipknot szám, jó, de lehetne jobb is. Ezt a két dalt hagyhatták volna a kukában és tehették volna a helyükre a deluxe verzió második korongján található Override-ot és The Burdent. A kicsit hosszú című The One That Kills The Least következik, egy brutáljó gitártémával, azonban itt a hangsúly a tiszta éneken van, ami, mint tudjuk, jól megy a Slipknotnak, amikor arra kerül a sor (körülbelül olyan gyakoriak, mint a gitárszólók, talán kicsit gyakoribbak). Aki szamara A szürke fejezet eddig unalmas volt, most megkapja a Custert, ami a lemez újabb fénypontja, egy igazi koncertkedvenc, helyet foglalhat a Before I Forget és a The Heretic Anthem mellett. Végtelenül egyszerű ütemre épülő refrén, ami ugyanugy vegtelenul egyszeru es jol skandalhato szoveggel van ellatva: “Cut, cut, cut me up and fuck, fuck, fuck me up”. A Be Prepared For Hell egy bizzar atvezeto az album utolso nagy dobasahoz, a The Negative One-hoz, ami bizzar pucer nos klippel debutalt a lemez elott (köszi Shawn). Tökéletes Slipknot zenei mű, a Custer és a The Devil in I mellett tündököl a lemez csúcsan. Az utolso tetel az If Rain is What You Want, tökéletes lezarasa ennek a történetnek, lagy es kemeny egyszerre.
Összességében a srácok ötödik alkalommal is bebizonyították, hogy értenek a zenéhez, ha ezt a vonalat követnék a hatodik korongon is, maximálisan eleget tennének az elvárásaimnak. Addig is STEP INSIDE, SEE THE DEVIL IN I!
Pont: 10/10
