Ma ünnepli 19. születésnapját a Red Hot Chili Peppers egyik legsikeresebb alkotása, a Californication. Az album egy teljesen más irányba vitte el az addig funk-rock zenekart, egy sokkal pop-osabb, nagyobb közönséget megcélzó lemezt tettek le az asztalra Anthony-ék.
1992-ben a Blood Sugar Sex Magik sikere után John Frusciante gitáros kilépett a zenekarból mert úgy érezte nincs szüksége ekkora hírnévre. Frusciante távozása után a banda több gitárossal is turnézott, majd végül Dave Navarro (Jane's Addiction) mellett döntöttek, akivel elkészítették a One Hot Minute albumot. Mivel ez a korong nem hozta azt a sikert, amit 4 évvel azelőtt a BSSM, és Dave Navarro-t is kirúgták, így a zenekar a feloszlás szélén állt. Egyetlen lehetőség volt a folytatásra: vissza kellett hívni Frusciante-t. A fiatal virtuóz a boldogságtól sírva fogadta el a felkérést (a zenekarból való távozása után drogfüggő lett, és mikor visszatért, több műtétet is végre kellett hajtani rajta, mert elkapott egy halálos fertőzést). Ennek az eredménye lett az egy évvel később kiadott Californication.
A lemez az Around The World című gyönyörrel indít, Flea basszustémája minden valamire való RHCP-fanból kihozza az állatot, amihez hozzáadja a magáét Chad Smith dobja, John Frusciante gitárja és Anthony Kiedis már-már ikonikussá vált hangja (egy pindurka rap-el vegyítve), az első szám tehát telitalálat. A Parallel Universe egy picit lassabb, elmélkedősebb darab, ennek ellenére mégis súlyos tud lenni maga a refrén (Christ, I'm a sidewinder, I'm a California KING!!!!!!!). Nagyon szép dal, azonban azt nem tudom, miért kezdenek megint macskát ölni az instrumentális részben (Slipknotéktol nem meglepő, de itt azért felvontam a szemöldököm). Ha van ultra-laza dal a világon, akkor az a Scar Tissue. Annyira chilles, hogy legszívesebben a Nevadai sivatagot szelném át egy cabrio-val körülbelül negyvennel, miközben ez a mestermű szól. Ez a dal mindenkinek az érdeme, de leginkább John-nak. Háromszor szólózik a dal során, több mint valószínű , hogy ezek nem tartoznak a világ legnehezebb szólói közé, azonban a mocskosan chilles feelinget kétségkívűl megadja. Negyedik tétel az Otherside, egy kifogástalan Chili-ballada, ami az 1988-ban, herointúladagolásban elhunyt gitáros, Hillel Slovak emlékét őrzi (RIP). Depressziós hangulatban tökéletes hallgatnivaló. Következik a Get On Top, ami átveszi az első dal ugrálós stílusát, koncertprogramba tökéletesen beleillene (kérdéses hogy mi a penészes Szűzmáriáér' nem szokták beletenni). Visszakerülünk a lassabb tempójú címadó dalhoz, amely jogosan vált slágerré, illetve Chili-himnusszá annak idején. Nagyon filozófikus dal, Anthony kitett magáért szöveg és ének terén is. A nóta klipje egy nagyon egyedi koncepcióval bír: a tagok egy videójátékban szerepelnek mint játékosok, és különböző akadályokat kell kikerüljenek, elérvén a célt, vélhetően Kaliforniában. A dal alapvetően nyugodt, azonban a “Dream of californication” refrént egyáltalán nem szégyen örjöngve skandálni. Az Easily egy újabb ugrálós nóta, a Get On Top-al bezárják a nagy dobást a Californication képében (szendvics-motívum). A Porcelain-nél lassabb zeneszámot eddigi 17 évem során aligha hallottam, tulajdonképpen altatódalként is funkcionálhatna, ettől függetlenül egészen tetszetős cucc. Az Emit Remmus (tudja a f… fácán mit jelent) sem egy feltétlenül pattogós szerzemény, ennek ellenére egy nagyon jó (és nagyon alulértékelt) számról van szó. Flea basszusgitárja minden bizonnyal az Édenkertből csórt fából készült, aztán hogy a kígyó benne van-e, avagy sem, az sose fog kiderülni. Az I Like Dirt egy nagyon dallamos zenei műre sikeredett, részegen biztos nagyon jól lehet táncolni rá (még nem próbáltam). A This Velvet Glove (ismét abszolút megjegyezhető dalcímről beszélünk) egy nyugodt témával kezdődik, azonban a refrénre megint csak lehet pattogni mint a nikkelbolha, ez a struktúra nagyon hasonló a Parallel Universe-nél alkalmazottra. Újabb chilles (nem Chili-s, chilles) érzés ejti rabul a hallgatót a Savior-ben, lehet rá szépen mosogatni, főzni, ütemesen kutyát simogatni, vagy akár sétálni is. Újabb kis Chili módjára csípős szerzemény jön, nevén nevezve Purple Stain, érdekes Anthony éneke, ugyanazzal a hangszínnel, gyakorlatilag csak mondja a szöveget a szakaszokban. A Right On Time megint csak a pattogós, funk-os dalok közé sorolható, nagyon tetszik. A refrénben kiemelkedik Anthony nagyszerű éneke, ami egy pár másodpercre nyugalmat hoz a szívünkbe, hogy utána újult erővel tombolhasson. Lemezünk utolsó trackje a Road Trippin', egy akusztikus csoda, ahol a háttérben hegedűkíséret díszíti a gitár és az ének ötvözetét.
A Californication egy nagyszerű anyag egy nagyszerű zenekartól, minden, ami része a Red Hot Chili Peppersnek, képviseli önmagát ebben a korongban is, mi pedig örömmel viseljük a képét.
Pont: 10/10
